Az Ice Cream Sandwich és a Galaxy Tab 8.9 3G története

Régen kockultam már ennyit valamin, de mivel elég sok időt rászántam már korábban is az új rendszer utáni kutatásra,  nem hagytam annyiban, és végül tegnap (december 6. lol) sikerült feltenni az öregecske 8.9-es tabletre az “új” 4.0.4-es Androidot. Várhatóan napokon belül elérhető lesz OTA-n vagy Kies-en keresztül, akinek viszont már nem garanciás, könnyedén felteheti, nem egy nagy hekk, ha nekem is sikerült.

p7300-ics

Azért az elején le kell szögezni, hogy a Samsung, a HTC-hez hasonlóan bénázik a terméktámogatás ezen területén, és talán még kicsit lejjebb is van nagyrészt a szerencsétlen Kies nevű szoftverének köszönhetően. Kb. egy hónapja futottam az első köröket az ügyben, Windows 8, OS X, Windows 7 sorrendben, a Kies egyetlen platformon sem vette észre a tabot. A nagyjából hetente frissülő szoftver utolsó változatai már végül észrevették (7, Mac), hogy aztán megállapítsák, a 3.2 a legfrissebb, üljél le.

Voltam Samsung boltban is, ott jött az infó, hogy az Allee-ban rátesznek akármilyet nekem, mert az ottani boltnak megvan az engedélye ezekre a frissítésekre. Első alkalommal a lány azt mondta, hogy ez valóban így van, beadom, 5 munkanap (wtf) és ráteszik a legújabbat. Hje, akkor majd hozom nemsoká. Pár hétre rá vissza is keveredtem, másik faszi, igen-igen frissítik, és csak másfél óra, lehet visszajönni, és 5500. Okéztam, aztán hirtelen jött a visszakérdezés, hogy jah, p3700? Arra sajnos csak a 3.2-t tudják hivatalból és következett egy 4-5 perces kimerítő ismertető az Android release-ek számozásáról és marketing elnevezéseiről, illetve azok kiadási hullámairól. Ez utóbbi egyébként rendben is volt, csak aki tudja, annak unalmas ilyen hosszasan, aki meg nem, azt nem is érdekli. Vettem egy pulcsit és visszaslattyogtam az irodába.

És akkor következett a 6 órás google, clockworkmod, odin, root-original és custom/stock romok körül játszódó történet. A részletek érdekesek, de felesleges lenne leírni, mindenesetre ahhoz képest, hogy azt sem tudtam mi az hogy rootolás, egész könnyen sikerült, inkább a kutatás része volt idő és energia. Mivel egészen máshonnan közelítettem meg a problémát, ezt az oldalt valamiért meg sem találtam, pedig kb. ennyi + előtte e rootolás: http://www.androidsgs3.com/2012/12/how-to-install-official-ics-android-404.html – 10-12 perc összesen.

2012-12-07 10.49.06

A root folyamatot egyébként ez a szipogós’ indiai gyerek teljesen korrekten elmondja, bár mocskos idegesítő hallgatni, ez tény.

Viszont a végére van egy közel egy hónapos osztrák stock rommal felszerelt magyarul tökéleten tudó ICS tablet, amit mindenképpen nagyobb élmény nyomogatni, mint a laggoló, lefagyogató, feketeképernyős Honeycombot. Az újdonságokat még nem néztem végig, de az első benyomás pont elég, hogy kicsit enyhítse a Nexus 7 használata során átélt pozitív sokkot. Sokkal simább lett a képernyőváltás, a built-in böngésző nagyon gyors lett, a 4.0.4 miatt jobban testreszabható. Egyedül a Nexus felhasználókezelése hiányzik, ami telefonon és táblán is egy nagyon jó funkció lenne.

És most hogy rootolt a dolog végre beállítom valahogy az usb-s töltést is, amit eddig sem értettem, hogy miért blokkolt funkció, illetve a TouchWiz felület gyengeségit próbálom majd a get this look postokon keresztül javítgatni. Ennyit a techie-geeky dolgokról, jönnek majd a jó tábla appok hamarosan.

Reklámok